Fiatalodjon 10 évet 4 hét alatt

Már háromszor a világ legjobb spa kozmetikumának választották a QMS Medicosmeticset, ami nemcsak kellemes, de látványos kezeléseket kínál. A most elérhető szuper intenzív 4 hetes kúra után 10 évet letagadhatsz majd.


Négy egymást követő héten háromféle 90 kezeléssel ismerkedhetsz meg a világmárkával, ami már egy kezelés is után olyan látványos eredményeket hoz, mint az alábbi képen is látszik. A bőr vitalizálását végző Oxigénes kezelés az első a sorban, ami felélénkíti a bőrt, felgyorsítja az anyagcserét és látványosan javítja a bőr szerkezetét és rugalmasságát.

A második kezelés a hidratálást és a ráncok további csökkentését, míg a harmadik a bőr mélyének szerkezeti javítását célozza. Ezek által a bőr tapintásra, látványra és rugalmasságra is egyértelműen javulást mutat. Elmúlik a bőrszárazság, feltöltődnek a ráncok és a bőr szó szerint is visszafiatalodik.

Ismerd meg 4 hetes intenzív anti-aging átalakító program részleteit és vágj bele még ma!

>
Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket.